Arról már ejtettem szót, hogy egynél több domain névvel rendelkezem és ez az állítás a nemzetközi domainek terén is megállja a helyét.
Sajnos az elmúlt években ezekre sem fordítottam kellő figyelmet, így hasznot nem hoztak, viszont költeni kellett a fenntartási díjaikra. Úgy gondoltam idén megtöröm ezt a sort és valamilyen hasznosítás után néztem.
Arról már volt tudomásom, hogy a klasszikus AdSense parkolás felett eljárt az idő, konkrétan a Google már nem helyez ki ilyen honlapokra hirdetéseket, de találtam egy olyan céget, amely ehhez hasonló formában azért megpróbálja hasznosítani, opcionálisan pedig értékesíteni a neveket. Magyarán érkezhetnek ajánlatok a domain nevek megvásárlására.
Úgy gondoltam, hogy ez jó lesz nekem, ezért egy mintacsoportot feltöltöttem a rendszerbe.
Jelentem három hónap után még bőven 1 Euró alatt vannak a bevételeim, viszont két megkeresés már érkezett, igaz mindkettő inkább megvenni szerette volna egyik-másik domaint, mint velem közösen hasznosítani.
Most a második ilyen megkeresés történetét szeretném megosztani.
Kedves érdeklődő tiszta angolsággal megírt levelében bemutatkozott, majd jelezte, hogy hol és melyik domainemre lett figyelmes, és közölte, hogy szeretné azt megvásárolni, írjam meg, hogy mennyiért adnám el. De ha esetleg van másik eladó domainem is, akkor arról, azokról is küldjek információt.
Összeállítottam egy listát a szóba jöhető domainjeimről, és azzal a megjegyzéssel, hogy elsődlegesen nem eladás a célom elküldtem neki.
Pár órán belül megérkezett a válasza, hogy az egyik, gyakorlatilag minden nemzetközi TLD alatt bejegyzett domainem (amelynek az eladása pont a legtávolabb áll az elképzeléseimtől) very interesting a számára, ezért tegyük meg a szükséges lépéseket a domain értékének meghatározására, illetve az esetleges védjegyjogi kérdések tisztázására. Ehhez át is küldött egy fórumbejegyzést, ahol nem automata által generált honlap értékbecslő és védjegy kérdés tisztázó szolgáltatásokat kínáló honlapok minőségéről értékeztek a résztvevők.
Mivel ebben a konkrét esetben a domain név pontosan megegyezik egy olyan védjeggyel, amelynek véletlenül éppen én vagyok a tulajdonosa, így a végjegyjogi kérdések tisztázását egy tollvonással elintéztem, a védjegyhivatal erről szóló tanúsítványát egyszerűen mellékeltem a válaszlevelem mellé, valamint megírtam, hogy az értékbecslést is ugorhatjuk, ugyanis annak eredménye a domainek esetleges eladási árát számomra nem befolyásolja.
Erre a levelemre is szinte perceken belül megérkezett a válasza, ami az előző levele továbbítása volt, csupán egy OK! volt az elejére szúrva.
Itt kezdett gyanússá válni a dolog.
Very interesting, majd amikor már látható, hogy minden rendben, akkor ő még mindig a domain értékbecslést és védjegy hitelesítést nyomja?
Így csupán annyit írtam neki, hogy ha számára ez ennyire fontos, akkor rendelje meg magának, és ha elégedett az eredménnyel, akkor tegye meg viszont ajánlatát, vagy sem.
Nos, azóta nem hallottam felőle, ezért kicsit visszanéztem a levelezést.
Az általa átküldött fórum oldalon a bejegyzések egy részét ő maga írta, konkrétan a levélben szereplő vezetéknév megegyezett a fórumban szereplő egyik nicknévvel. A fórum nyitó bejegyzését is ő írta, és az szinte szóról-szóra arról szólt, ami a mi konkrét esetünk. Épp meg szeretne vásárolni egy domain nevet és szeretné tisztázni az értékét illetve az esetleges védjegyjogi kérdéseket, de nem kíván automaták munkájáért fizetni, szóval ki-mit ajánl ehhez.
A válaszok mindegyike tartalmazott több negatív minősítést különböző szolgáltatók nevével linkek nélkül, illetve egy közös elemet, az egekbe magasztalt tökéletes szolgáltató linkjével együtt, ahol aztán a legjobb munkát végzik, ráadásul a legolcsóbban, mivel akár már 50 USD-ért elérhető a szolgáltatás.
Mellesleg az én kedves vevő jelöltem egyik korábbi vásárlásának eladója is megszólalt, aki csak legjobbakat bírta leírni a sikeres tranzakcióról, illetve arról, hogy milyen gyorsan megérkezett a PayPal fiókjába a sok tízezer dolláros összeg, természetesen az én kedves vevőmtől.
Meglehet, hogyha ezt már az első elküldéskor lett volna időm elolvasni, akkor széles mosollyal hagyom a fenébe a további levelezést, de azért utólag is vicces volt.
A fórum rendelkezett még egy különleges tulajdonsággal, mégpedig azzal, hogy a bejegyzéseinek nem volt dátuma (és persze időpontja sem), és természetesen regisztrálni, vagy regisztráció nélkül hozzászólni sem lehet a bejegyzésekhez.
Ilyen képességek hiányával talán a világ egyetlen másik fóruma sem büszkélkedhet.
Szóval kérem SPAM volt ez a javából, amely vásárlási szándékot színlelve eladni akart nekem valamit.
Örömmel töltene el, ha azt hihetnénk, hogy ilyen csak tőlünk nagyon messze fordul elő, hiszen a magyar ember nyíltszívű, tiszta, derék, de sajnos a hazai céges (vagy annak látszó) email címeimre is egyre gyakrabban érkeznek olyan levelek, amelyeket nem túl távoli ismerőseim (Pista, Józsi, Kati, Andrea) írnak, és arról tájékoztatnak, hogy szeretett családtagjuk, vagy épp közös középiskolai osztálytársunk tragikus halála megelőzhető lett volna, ha a csupán fél tank benzin árába kerülő, az alábbi linken megvásárolható elalvásblokkolót megvásárolják.Vagy épp Laci nem gázolja a saját kertjében halálra kisfiát Pétert, ha rendelkezik az alábbi linken megvásárolható tolatóradarral.
A rémhír és/vagy félelemkeltés az aktuális médiatörvény értelmében sem tartozik a hírlevélküldés körében megengedett tevékenységek közé, még info@…hu-s email címre küldve sem, ezért kicsit utánanéztem, hogy mit is lehet ezzel kezdeni idehaza, ha már nemzetközi vonalon egy kedves köszönőlevél megírására kell szorítkoznunk az elrabolt időnkért cserébe.
Kéretlen hirdetés (spam) bejelentése a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak címmel, a https://ugyintezes.magyarorszag.hu/szolgaltatasok/spam_bejelentes.html honlapon, egy egészen használható űrlap segítségével, ügyfélkapus bejelentkezéssel néhány másodperc alatt bejelenthetőek azok a levelek, amelyek csak az időnket rabolják, és esetenként félelmet, vagy rossz érzést keltenek, különösebben nem méltányolható gazdasági célok elérésének eszközeként.
Mindenki arra bíztatok, hogy indokolt esetben ne legyen rest használni ezt a szolgáltatást!
De hogy jön ez a keresőoptimalizálás témaköréhez?
Hát úgy, hogy ezek az eszközök is honlapok népszerűsítését szolgálják, és minden bizonnyal valamekkora szeletet ki is hasítanak az adott piaci terület tortájából az olyan vállalkozások rovására, akik tisztességes módon, például épp keresőoptimalizálás segítségével próbálnak meg az interneten keresztül termékeket, vagy szolgáltatásokat értékesíteni.